Hivatkozás
Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:Harvard
Chicago
APA
Kelemen János könyvének igazi újdonsága, hogy olyan tudományos területekre tereli az Olvasó figyelmét, melyeket eddig sem a hazai, sem a nemzetközi szakirodalomban szinte egyáltalán nem tárgyalt. Ezek pedig a szerző korábbi tudományos szakterületei: a nyelvfilozófia és a tudományfilozófia. Olyan ismeretelméleti témák ezek, melyeknek Kelemen János korábban már önálló köteteket szentelt (A tudat és a megismerés, 1978, Nyelvfilozófiai tanulmányok, 2004 stb.). Ráadásul itt nem is könnyű feladatot tűzött ki maga elé, hiszen Lukácsnak nincs sem koherens nyelvfilozófiája, sem tudományfilozófiája. Mégis, Kelemen Jánosnak sikerült a Lukács munkásságában található elszórt megjegyzéseiből, elemzéseiből rekonstruálni egy viszonylag egységes koncepciót, mind a nyelvvel, mind a tudománnyal összefüggésben. S mindezt olyan perspektívába helyezve, ahol összeveti Lukács koncepcióját a mai kor legkiválóbb nyelvészeti és tudományfilozófiai elképzeléseivel (mint Hilary Putnam, Ferruccio Rossi-Landi vagy Robin George Collingwood). Sikerül kimutatnia, hogy Lukács mindkét tudományterületen korát megelőzve, ma is érvényes megállapításokat tett. Kritikailag veti össze a filozófus korai műveiben szereplő tételeket a később született, más inspirációjú, de hasonló konzekvenciákat felmutató eredményeivel. Mivel azonban Lukácsot mindvégig – az ortodox kánonnak megfelelően – egyértelműen marxistának nevezi (bár néha utal arra, hogy volt kanti, hegeli és egyéb korszaka is), olykor kiszakítja korának olyan gondolkodói köreiből, akik számára a racionalizmus ugyanolyan fontos volt, mint Lukács számára. Gondolunk itt elsősorban a Frankfurti Iskola képviselőire, Theodor Adornóra és Max Horkheimerre. Nem utal a szerző a hazai másodlagos irodalomból például Fehér M. Istvánra, aki jelentős tanulmányt szentelt a racionalizmus és irracionalizmus kérdéseinek Lukáccsal összefüggésben. Ez alkalommal is hasznos lehetett volna az összevetés más szerzőkkel is.