Cím:

Emlékezések életemből

 
DOI: 10.1556/2065.180.2019.4.17
 

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

 

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

Kicsoda ő, micsoda ő?

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

Szontagh Gusztáv (1793–1858) nem tartozik a magyar gondolkodástörténet kanonikus alakjai közé, pedig a reformkor és a neoabszolutizmus korának jeles szerzője, a maga korszakának ismert személyisége. A magyar kultúra területeinek intézményes elkülönülése és a kulturális szerepek megszilárdulása előtti korszak alakjaként, a mából nézve megmosolyogtatóan sokféle területen jelentkezik, és sokféle szerepet kipróbál. Az előző század végén születik, a katonai pályát választja, majd korai nyugalomba vonulása után számos dologba fog. Kísérletezik szépirodalommal: verseket ír, drámai jelenetben ábrázolja a felső-magyarországi nyelvi megosztottságot. Irodalmi kritikákat publikál: a korszak induló folyóirataiban, szépirodalmi és bölcseleti munkák rendszeres szemlézésével egyike lesz az első – irodalmi teljesítményeket nyilvánosan megítélő – kritikusoknak. Rendszeres szereplője a folyóiratvitáknak: fáradhatatlan kedvvel bocsátkozik bele a különböző nyilvános polémiákba. Mezőgazdasági értekezéseket tesz közzé: a dinnye- és a dohánytermesztésnek szentelt kötetei a korszak több kiadást megérő sikerkönyveinek számítanak. Filozófiai tanulmányokat és könyveket szerez: önálló művei között ír bölcseleti bevezetést, dolgoz ki társadalomfilozófiát, élete alkonyán összefoglalja filozófiai rendszerét. És élete utolsó évtizedében készít egy terjedelmes visszaemlékezést, amely azonban befejezetlenül és részben töredékben marad: most azonban, elkötelezett kutatójának, Mester Bélának szorgalmas munkája nyomán, íme, végre elénk került.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

Ha egyáltalán valamit, kizárólag azt szokás tudni róla, hogy a korszak „egyezményes-harmonisztikus filozófiai iskolájának” egyik alapítója és meghatározó gondolkodója. Elsősorban filozófus tehát, akit éppen az határoz meg, hogy egy határozott bölcseleti iskolához tartozik. Maga az iskola ugyanakkor valójában inkább csupán konstrukció: neki magának és kortársának-pályatársának, Hetényi Jánosnak közös teremtménye. A hazai filozófiai elmaradottság okainak föltárására kiírt akadémiai pályakérdés egyik díjazottja, Hetényi a filozófiát harmonikus „életszépítésként” határozza meg, egyfelől. Az önálló magyar filozófia megteremtését célul tűző Szontagh ebben, a Hetényi-féle „egyezményes-harmonisztikus” bölcseletben pillantja meg a lehetséges magyar filozófiát, másfelől. Az egymást figyelemmel kísérő és egymásra reflektáló két szerző munkássága így összekapcsolódik. „Iskolájuk” nem képez határozottan megragadható, önálló – azonos hagyományokra támaszkodó, hasonló problémákat vizsgáló és koherens fogalomrendszert alkalmazó – filozófiai irányzatot. A „magyar gondolkodásmóddal” adekvát és az ellentéteket harmóniába hozó „egyezményes nemzeti filozófia” konstrukciója mégis létrejön és fönnmarad. Megszilárdulásához, érdekes módon, épp az „iskola” legjelentősebb ellenfele, a hegeliánus Erdélyi János – a magyar kultúra kanonikus alakja – járul hozzá jelentősen, aki híres vitairatában a filozófia általánosságfogalma felől támadja meg az „egyezményesek” „nemzeti filozófiáját”. Mindenesetre, az elmúlt közel két században Szontagh neve az „egyezményes filozófia” fogalmával összefüggésben maradt fönn: így, „egyezményes” filozófusként értelmezik őt a hazai filozófiai múlt kutatásának egymást követő – pozitivista, szellemtörténeti, majd marxista előföltevésekkel dolgozó – nemzedékei.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

Ehhez képest – ez a legelső, amit a mostani kötet ismertetésébe fogva meg kell említenünk – a visszaemlékezésben egyetlenegyszer sem kerül elő az „egyezményes filozófia” fogalma. Sem a szerkesztő, Mester Béla informatív bevezető tanulmánya, sem maga Szontagh szövege nem utal rá, hogy a szerző „egyezményes” volna. Mester filozófiatörténészi munkásságának már eddig is határozott törekvése volt, hogy Szontagh alakját eloldja az „egyezményes iskolától”, és önálló-eredeti gondolkodóként mutassa föl. Ez a törekvés most, a memoár kiadásával fontos érvhez jutott: pályája alkonyán szerzett visszaemlékezésében, íme, ő maga, Szontagh sem azonosítja önmagát „egyezményesként”.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

A szövegkorpusz, több utalásból kikövetkeztethetően, valamikor 1849 második fele és 1851 tavasza között keletkezik, közvetlenül Világos után tehát. Szontagh ötvenes éveinek második felében jár; úgy érzi, elérkezett a számvetés ideje, vissza lehet tekintenie a pályájára. A reformkori nyilvánosság fórumai megszűntek; az egész felnőtt életében írással foglalkozó, a nyilvánosság közegében tevékenykedő gondolkodó így kényszerűen a maga számára kell följegyzéseket készítsen. Világos traumája pedig a nemzethalál vízióját látszik valóra váltani; be kell számolnia a történtekről, el kell gondolkoznia a nemzeti lét és nemlét alternatíváján. Az emlékirat megszületésében, a kötet bevezetésében Mester finoman utal erre, mindhárom szempont tetten érhető. Az egyéni számvetés alkalma, a nyilvánosság közege nélkül maradt szerző kényszerű írásterápiája és a történelmi kataklizma tanújának történetfilozófiai töprengése: az Emlékezések életemből megszületésében mindegyik szerepet játszik.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

A vállalkozás, ugye, befejezetlen marad, szövegét szerzője nem tudja kötetté szerkeszteni, a mai olvasó számára szembetűnő hát, milyen sok önálló műfaji rétege különül el egymástól. Megvan benne, persze, maga az önéletrajz. A német eredetű köznemesi család gyermeke beszámol gyökereiről, számba veszi fölmenőit, megrajzolja szülei alakját, elmeséli gyermekkorát, fölidézi katonaéveit, bemutatja az irodalmi életbe való bekapcsolódásának történetét. Föltűnik benne egy útleírás: katonaévei idején eljut Rómába és Nápolyba, lelkes hangú beszámolóban idézi föl ezt az útját. Beleékelődik egy társadalomtörténeti-művészettörténeti tanulmány: olasz útja alkalmával indíttatva érzi magát, hogy eltűnődjön Olaszország polgárosultságának okain, fölidézze az olasz művészet teljesítményeit. Megjelenik benne egy vallásbölcseleti értekezés: a szöveg egy pontján rekapitulálja eredetileg németül fogalmazott és kiadatlanul maradt, vallásfilozófiai tárgyú tanulmánya gondolatmenetét. És számos helyen föl-föltűnnek benne filozófiai fejtegetések, mindegyre visszatérve rá, milyen filozófiai elvek alapján fogalmazta műveit, és milyen bölcseleti beállítottság mozgatta az élete alakításában és politikai törekvéseiben.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

A magyar filozófia múltja iránt érdeklődő mai olvasó figyelmét kétségtelenül elsősorban ez utóbbi szövegréteg kelti föl. Ezeknek a filozófiával foglalkozó szöveghelyeknek a nyomán először is az tűnik föl, hogy Szontaghnak a filozófus­szerepről vallott fölfogása határozottan szemben áll a professzionális filozófia­professzor, a „szobaphilosophia” művelőjének szerepfölfogásával. Mint elmeséli, életében kétszer is megkeresik filozófiaprofesszori ajánlattal, de ő mindkétszer határozottan ellenáll. A filozófiaprofesszor életidegen „szobaphilosophiájával” szemben a maga törekvéseit „öntájékozásunkra intézett philosophálás”-nak nevezi, amely az „eredménnyel megelégedve”, úgymond, „ideiglenesen más foglalatosságoknak adhat helyet”. Filozófusnak gondolja tehát magát, de a filozófiát inkább az élet személyes megformálásának valamiféle instrumentumaként fogja föl. Afféle „életbölcsességnek” tekinti tehát; a „philosophia”, azt mondja, „az öntudatra ébredt gondolkodó meggyőződéseire s cselekedéseire nézve önmagát határozni igyekvő ember legfelsőbb tájékozódási tudománya”.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

Filozófiai fölfogásának középponti gondolata az idealizmus és a realizmus közötti közvetítés; pontosabban egy kettős vita: egyfelől a „szemlélődő philosophia”, az „eszményi irány”, a „valóság nélküli”, „ábrándos” idealizmus, a másfelől az „eszmeüres realismus” bírálata. A kettős bírálat alapja ismeretfilozófiai jellegű: a megismerésfolyamat empirikus kiindulópontjának fölfogása, a valóság „tárgyilagos” szemlélete, a fogalmak valóságalapjának hangsúlyozása húzódik meg a hátterében. „Philosophiám a tárgyból indul ki”, magyarázza egyik bölcseleti kitérőjében, „a tárgy és észrevétele az első, magyarázata a második”. A két bírálat közül ugyanakkor az előbbi határozottan hangsúlyosabb. Korunk, vélekedik, a „forradalom korszaka”, amelyben a „keresztény emberiség a fennállót eszmék szerint igyekszik alakítani”, következőleg manapság inkább az idealizmus elúrhodása fenyeget. Innen adódik, hogy visszaemlékezése két leggyakrabban és leghevesebben bírált alakja, érdekes módon, egyfelől az „elméleti idealista” Hegel, másfelől a „gyakorlati idealista” Kossuth. Ahogy a spekulatív-szemlélődő német filozófia főszereplője, Hegel az élettől és a valóságtól elrugaszkodva, a „fogalom dialecticai processusa” által hamisan szerkeszti az embert, istent és a valóságot, úgy a forradalmi-fölforgató magyar politika kulcsalakja, Kossuth életidegen-doktriner radikális elveihez ragaszkodva, romba dönti az országot, és a sír szélére juttatja a nemzetet.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

A kettős vita, illetve a szemlélődő filozófia/ábrándos idealizmus bírálata a szöveg számos helyén előbukkan, egyaránt alapját képezve a gondolkodó politikai állásfoglalásának, teoretikus munkásságának és gyakorlati életvezetésének. A vázlatosnál is rövidebben. Ez lesz, ugye, politikai filozófiájának alapja, a változatlan „stabilitással” és a fölforgató „forradalommal” egyaránt szembehelyezett „reform”-rendszerével a középpontban. Ez lesz műkritikusi ars poétikájának szíve közepe, amely szerint az ideális műalkotás az észrevétel-reprodukció által összegyűjtött anyag eszményesítő-produktív földolgozását nyújtja. Ez lesz pedagógiai gyakorlatának vezérfonala, amelyben az „anyag” úgymond megelőzi az „alakot”, a természetrajztól indulva, a földrajzon és a történelmen át a filozófiáig jutva el. És ez lesz élete megformálásának regulája, amelyben harmonikusan egészíti ki egymást a lélek és a test fejlesztése, amelyben a bölcseleti tevékenység meg a dohány- és dinnyetermesztő testi munkálkodás egyaránt megtalálja a maga helyét.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

Értékes kötet, ismeretbővítő kiadvány, elmemozdító olvasmány – mondhatjuk róla összegzésképpen. Szerkesztője, Mester Béla hatalmas munkát fektetett bele, de ezzel mintha el is bújt volna kedves hőse mögé. Mester jó másfél évtizede komolyan foglalkozik Szontaghgal; számos konferencia-előadást és nehezen megszámlálható tanulmányt szentelt az alakjának, kontribúciói pedig összességében egy részletes Szontagh-monográfia felé mutattak. Most, ezzel a kötettel mégsem a szintézis felé indult el, hanem az analízis újabb lehetőségét igyekezett megteremteni. Tudni kell a dologról, hogy önálló Szontagh-kötet – reformkori irodalmi bírálatainak válogatása – idestova kilenc évtizede, 1929-ben látott utoljára napvilágot. Azóta ez, Mester vállalkozása az első. Mint szerkesztői munkájáról beszámolva elmeséli, az Akadémia kézirattárában őrzött hagyaték a visszaemlékezés három szövegváltozatát is őrzi; az eredeti autográf kéziratot össze kellett hát olvasnia a később keletkezett – valószínűleg valamely reménybeli kiadást előkészítő – másolatokkal. Az egyes szövegegységeknek meg kellett találnia a helyét, egységes kötetté komponálva a szöveganyag egészét. A kézirat korabeli nyelvi megoldásait modernizálnia kellett, lehetőleg megőrizve közben az eredeti mondatszerkesztési sajátosságokat és szerzői archaizmusokat. Azonosítania és értelmeznie kellett az idegen nyelvű – főként német – idézeteket. Minden megmagyarázandót sorra véve, bőséges jegyzetapparátussal kellett ellátnia a főszöveget. A kötet használhatóságát növelendő, végül pontos névmutatót kellett készítenie.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

A névmutatóban szerepel egy bizonyos „Bella” is. Róla azt tudjuk meg, hogy nem más, mint egy „mecklenburgi kanca, hátasló”. A szeretetteljes szerkesztői figyelem mulatságos megnyilvánulásaként.
 

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

(Szontagh Gusztáv: Emlékezések életemből. Szerk. Mester Béla [Ergo], Budapest: MTA BTK Filozófiai Intézet–Gondolat Kiadó, 2017, 184 o.)
 

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

Perecz László

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

filozófiatörténész