Romsics Ignác (szerk.)

Magyarország története


Királyi reprezentáció. A humanizmus kezdetei

Zsigmond az egyik legtöbbet utazó és magas rangjának tudatában levő király volt. Ennek külsőségekben is meg akart felelni, ami nem volt olcsó feladat. Nagy ünnepségeket rendezett, 1412-ben például Budán vendégül látta Ulászló lengyel királyt. Megjelentek az osztrák, bajor stb. hercegek, más birodalmi, illetve a hűbéres fejedelmek is: Lazarević István, II. Tvrtko, Hrvoja. Lovagi tornákat, vadászatokat, nagy étkezéseket tartottak. A király adott a lovagi külsőségekre, gyakoriak voltak a tornák. Szüksége volt a pompához királyhoz méltó épületekre is. Ő volt egyike a legtöbbet építtető királyainknak. Budára Zsigmond telepíttette át végleg a központi bíróságokat 1408-ban Visegrádról, ahol már Lajos is építkezett. Ez utóbbi ettől kezdve időleges királyi lakóhellyé lett, ahol a fellegvárban a Szent Koronát is őrizték, akár Csehországban a Prágától távolabbi Karlstejnben, a Duna-parti királyi házakat lebontva pedig egy új, reprezentatív gótikus királyi palotát emelt. Budán a palotát bővíttette, ezért tőle északra polgárházakat bontatott le. Ekkor telepíthette át a Nagy Lajos által visszaengedett zsidókat a Palota előtti utcából a város északi részébe. A palotában északon egy nagycsarnokos épületet emelt. A Zsigmond-palotát korábban a hasonló korú Frisspalotával azonosították, ami azonban északabbra állt és a középkor végén fegyvertár céljait szolgálta. A király reprezentatív épületet akart. Különböző külföldi terveket szerzett meg, és francia mestereket hozatott. A budai palota teljesen nem készült el, hatalmas tornyát, amelynek felépült részét később börtönként hasznosították, ezért Csonka-toronynak hívták. A század első évtizedeitől a húszas évek közepéig építkezett.

Magyarország története

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2007

ISBN: 978 963 058 543 9

Hivatkozás: https://mersz.hu/romsics-magyarorszag-tortenete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave