Mezősi Gábor

Magyarország természetföldrajza


Periglaciális formák és folyamatok

Az Északi-, a Dunántúli-középhegységben, a Mecsekben, valamint a Kőszegi- és a Soproni-hegységben a periglaciális formák adják a felszín legjellegzetesebb arculatát. Ugyanakkor periglaciális alakzatok – bár kevésbé látványosan – fedett állapotban a közel sík alföldi és dombsági területeken is megtalálhatók. A periglaciális folyamatok (köztük a fagyaprózódás) lepusztító hatásainak mértékét Székely (1977) a korrelatív üledékek elemzése alapján kb. 40 m vastagságúra teszi középhegységeinkben, azaz tekintélyes szerepük volt a felszínformálásban. A periglaciális formák kifejlődését több tényező összhatása határozta meg, amelyek közül a legnagyobb jelentősége az éghajatnak van, de befolyásolják az orográfiai viszonyok (a lejtőszög), valamint a litológia is. A pleisztocén környezeti viszonyait taglaló részben (1.8. fejezet) elemezzük, hogy a negyedidőszak változatos éghajlatú volt, amelynek jellegét az időszak felében-harmadában jelentkező, mintegy 10 °C-os éves középhőmérséklet-csökkenés adta. Ehhez az éghajlathoz a Kárpátmedencében nem tartozott összefüggő, állandóan fagyott altalaj (permafrost), noha a formák jelentős részének kialakulása ezt feltételezné (pl. jégék). Ezt a látszólagos ellentmondást az utóbbi évek felismerése áthidalhatja, mert többen megkísérelték bebizonyítani, hogy a medencében ún. sporadikus talajfagy lehetett, azaz helyenként számolhatunk ezzel a fagyformával (Schweitzer 1993, Gábris 2007). A medence periglaciális helyzetben volt, a negyedidőszak második felében a Brno–Prága vonalig lehúzódó belföldi jégtakaró közelítette meg legjobban a Kárpát-medencét, így a formák ebben az éghajlati közegben jöttek létre. Minden felszíni és felszínközeli forma kialakulása valamilyen módon a nedvességgel volt kapcsolatos, pontosabban azzal, hogy a víz jéggé fagyása térfogatnövekedéssel jár.

Magyarország természetföldrajza

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 058 976 5

Magyarország természeti földrajzáról sok nézőpontból számos igényes összefoglalás készült már, ezek azonban sok esetben nem elégítik ki maradéktalanul a természetföldrajzi megközelítést.

Mezősi Gábor könyvének újdonsága abban áll, hogy a természeti tényezők kapcsolódási rendszerének regionális értelemben való megfogalmazására vállalkozik. Azaz a kötetben főként nem a tájakról esik szó, amelyek maguk is integrált egységek, hanem annak - regionális szintű - elemzéséről, hogy az egyes tényezők milyen hatáskapcsolatban állnak egymással.

A könyv ennek megfelelően két nagyobb gondolatkör köré rendezi a mondanivalót. Az első rész Magyarországra vonatkozóan az általános természetföldrajzi kérdéseket tárgyalja, alapvetően elméleti jelleggel. A tárgyalás az egyes tényezőkhöz kapcsolódik, és kiterjed a kialakulás, az alapállapot, a hatófolyamatok, a természetes változási tendenciák elemzésére.

A második, regionális tartalmú rész alkalmazott, gyakorlati jellegű. A bemutatás középpontjában a táji konfliktusok, a környezeti értékek és veszélyek, a sajátos táji adottságok szerepelnek, valamint a hatáskapcsolatok vizsgálata, beleértve a hatások következményrendszerének vázlatát is.

E műfajában újszerű feldolgozás túlmutat a klasszikus ismereteken, egyes szegmenseiben integrált igényű kérdések megválaszolására is vállalkozik, és szándékai szerint tudományos szempontból valóban a földrajz legbelsőbb szakterületéhez illeszkedik. A kötetet egyrészt azoknak ajánljuk, akik hallgatóként doktoranduszként, oktatóként, kutatóként szakmai szempontból érdeklődnek a téma iránt, másrészt mindazoknak a szakembereknek, akiknek munkájuk során a természeti erőforrásokkal és adottságokkal kell sáfárkodniuk, vagy felelősek a környezet „egységes” állapotának fenntartásáért.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mezosi-magyarorszag-termeszetfoldrajza//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave