Mezősi Gábor

Magyarország természetföldrajza


Éghajlatunk közelmúltjának és jövőjének néhány kérdése

Az éghajlat geológiai időkben történő változásait az 1.1.3. és 1.8. fejezetekben, az utolsó közel 10 ezer év alakulását pedig az 1.9. részben részben foglaltuk össze. A módosuló éghajlat miatti ökológiai változásoknak többen – már a történelmi időkben – jelentős társadalmi hatást tulajdonítottak. Eszerint a 2–4. században csúcsosodó hűvös, száraz közép-ázsiai éghajlattal, illetve az ebből adódó szűkülő ökológiai adottságokkal indokolják a népvándorlás megindulását is. Mások ugyanezt a 6–7. századi klíma melegebbé és szárazabbá válásával magyarázták, ami a nomád állattartás számára ugyancsak szűkösebb adottságokat (pl. legeltetést) biztosított.

Magyarország természetföldrajza

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 058 976 5

Magyarország természeti földrajzáról sok nézőpontból számos igényes összefoglalás készült már, ezek azonban sok esetben nem elégítik ki maradéktalanul a természetföldrajzi megközelítést.

Mezősi Gábor könyvének újdonsága abban áll, hogy a természeti tényezők kapcsolódási rendszerének regionális értelemben való megfogalmazására vállalkozik. Azaz a kötetben főként nem a tájakról esik szó, amelyek maguk is integrált egységek, hanem annak - regionális szintű - elemzéséről, hogy az egyes tényezők milyen hatáskapcsolatban állnak egymással.

A könyv ennek megfelelően két nagyobb gondolatkör köré rendezi a mondanivalót. Az első rész Magyarországra vonatkozóan az általános természetföldrajzi kérdéseket tárgyalja, alapvetően elméleti jelleggel. A tárgyalás az egyes tényezőkhöz kapcsolódik, és kiterjed a kialakulás, az alapállapot, a hatófolyamatok, a természetes változási tendenciák elemzésére.

A második, regionális tartalmú rész alkalmazott, gyakorlati jellegű. A bemutatás középpontjában a táji konfliktusok, a környezeti értékek és veszélyek, a sajátos táji adottságok szerepelnek, valamint a hatáskapcsolatok vizsgálata, beleértve a hatások következményrendszerének vázlatát is.

E műfajában újszerű feldolgozás túlmutat a klasszikus ismereteken, egyes szegmenseiben integrált igényű kérdések megválaszolására is vállalkozik, és szándékai szerint tudományos szempontból valóban a földrajz legbelsőbb szakterületéhez illeszkedik. A kötetet egyrészt azoknak ajánljuk, akik hallgatóként doktoranduszként, oktatóként, kutatóként szakmai szempontból érdeklődnek a téma iránt, másrészt mindazoknak a szakembereknek, akiknek munkájuk során a természeti erőforrásokkal és adottságokkal kell sáfárkodniuk, vagy felelősek a környezet „egységes” állapotának fenntartásáért.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mezosi-magyarorszag-termeszetfoldrajza//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave