Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Az emberi jellegzetességek kialakulása

Emberelődeink legrégebbi, mintegy 3,5-4 millió éves maradványai Kelet-Afrikában, a Viktória-tótól keletre, illetve Etiópiában kerültek elő. Ezeknek a „majomembereknek” a tudományos összefoglaló latin neve Australopithecus (déli majom). A lelőhelyekből arra következtethetünk, hogy elsősorban a füves területeket kedvelték, ahol sokféle élelemforrást találhattak.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave