Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A Későkor időszaka: a meghódított ország (Kr. e. 664–332)

A Manethón által Későkornak hívott időszak az etióp dinasztia hatalomra jutásától Nagy Sándor makedón király hódításáig terjed. Ez az időszak volt az ország történetének legviharosabb korszaka. A rövid ideig tartó szaiszi dinasztia uralmát leszámítva, a tárgyalt korszakban Egyiptom különböző birodalmak részévé vált. Sorrendben a Napata Birodalom, majd az Asszír Birodalom és végül a Perzsa Birodalom hódította meg az országot. A korszak a fáraonikus Egyiptom utolsó időszaka, amelyet a görög, majd a római uralom váltott fel.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave