Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Oroszország

I. Sándor cár (1801–1825), „Európa felszabadítója” saját hazájában is jelentős belpolitikai változásokat készített elő. 1802-ben megszervezték a szenátust és a minisztériumokat. Az uralkodó 1809-ben megbízta államtitkárát, Mihail Szperanszkijt, hogy tervezzen meg egy mérsékelt alkotmányreformot. 1810-ben megkezdődött ugyan a tervezet végrehajtása, a cár kinevezte az államtanács tagjait, amelynek feladata lett volna a választott birodalmi parlament (duma) által elkészített törvényjavaslatok véleményezése, de 1812-ben Szperanszkij megbukott és száműzetésbe vonult, s a konzervatív nemesség tiltakozásának hatására az állami élet reformja hosszú időre lekerült a napirendről.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave