Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A német kérdés 1848–1849-ben

A párizsi forradalom mintegy jeladásul szolgált a német hazafiak számára, akik azonnal népgyűléseket szerveztek, és követelték a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát, az esküdtbíróságok megszervezését és a nemzetőrség megalakítását. Miközben egy radikális kisebbség egy német köztársaság kialakítására törekedett, a polgárság liberális többsége megelégedett azzal, hogy beadványokban követelje az alkotmány bevezetését és a nemzeti egység megvalósítását. A frankfurti Szövetségi Gyűlés engedélyezte a cenzúra feloldását és az eddig tiltott fekete-piros-sárga nemzeti színek felvételét.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave