Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Oroszország az 1850–1870-es években

A krími háború erősen megingatta az Oroszország erejébe vetett hitet. Ez az esemény fedte fel, hogy az ország sok lényeges szempontból elmaradt a nyugati hatalmak mögött. Az orosz hajók nem versenyezhettek az angol és francia flottával. A primitív orosz karabély értelmetlen véráldozattá tette a leghősiesebb rohamot is, a szegényes szállítási rendszer, a vasút hiánya pedig megfosztotta az ostromlott Szevasztopolt a megfelelő ember- és hadianyag-utánpótlástól. I. Miklós udvarában még úgy emlegették a vasutakat, mint „korunk betegségét”, amely felemeli a kamatlábat, mértéktelen mobilitást idéz elő a népességben, és kedvez a forradalmi mozgalmak terjedésének. A krími háború után nem lehetett többé figyelmen kívül hagyni a gyors ütemben bővülő vasúthálózat katonai jelentőségét.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave