Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A holokauszt

Miközben a hadszíntereken sikerült megállítani a német előrenyomulást, a nácik által megszállt területeken dühöngött az ipari méretű emberirtás. Hitler eltökélte, hogy eltávolítja a zsidókat Németországból, ezért hatalomra jutásától kezdve igyekezett őket elüldözni, így Németország, Ausztria és a cseh–morva területek zsidóságának háromnegyede kivándorolt. A többi érintett európai országot jóval kevesebben hagyták el, melyben szerepet játszott az is, hogy a Roosevelt elnök kezdeményezésére 1938 júniusának elején összehívott eviani menekültügyi konferencia sikertelenül zárult, mert a résztvevők nem tudtak megállapodni a befogadandó zsidók számában. Franciaország legyőzését követően – miután román és lengyel politikusok már felvetették azt, hogy az európai zsidókat Madagaszkár szigetére kellene telepíteni – Hitler és a német vezetők komolyan foglalkoztak a kérdéssel. Valószínű, ezt akarták előkészíteni azzal, hogy 1940 nyarán és őszén megkezdték a zsidók deportálását Elzász-Lotaringiából és Badenből Franciaországba. A Madagaszkárra való tengeri szállítás azonban – a magas költségek miatt – kivihetetlennek tűnt, így a tervet levették a napirendről.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave