Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A békétől a hidegháborúig (1945–1947)

A hat évig tomboló II. világháború leírhatatlan szörnyűségei után az emberek nemcsak békére, de elégtételre is vágytak. Ez utóbbit azonban csak a győztes országok polgárai remélhették azon az áron, hogy a vesztes országok lakosságának további szenvedéseket okoznak. A veszteségek mindenütt hatalmasak voltak. A lakosság számarányához viszonyítva Lengyelország szenvedett a legtöbbet: 300 ezer katonája esett el, s 5,8 millió polgárát gyilkolták meg a nácik, akiknek egyharmada zsidó volt. A Szovjetunió több mint 20 millió, Németország 7 millió, Japán 2 millió, Jugoszlávia 1,6 millió, Magyarország közel 1 millió embert veszített.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave