Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Európa

Európa földművelő népessége öt-hat ezer évvel ezelőtt viszonylag nagy (akár másfél száz házból álló) falvakban élt. A IV. évezredben már ismerték, háziasították a lovat, amelynek használata keletről a Brit-szigetekig egy évezrednyi idő alatt általános lett. Agyagmodellek bizonyítják, hogy készítettek tömörfa kerekű kocsikat, ami lehetővé tette jelentős terhek szállítását nagyobb távolságokra is. A kocsival való közlekedés, a kereskedelem velejárója volt valamiféle, a kontinens jelentősebb részét átszövő úthálózat léte. Feltehető azonban, hogy amikor alternatív lehetőség nyílt rá, a szárazföldi út helyett szívesebben választották az egyszerűbb (folyókon, tavakon keresztül vezető) vízi utat s a tengereken a part menti hajózást.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave