Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Afrika

A Kr. e. 9. század közepén Afrika északi partvidékén megkezdődött a föníciai gyarmatosítás. Ezt megkönnyíti, hogy az ezredfordulón meggyengült az Egyiptomi Birodalom. A föníciaiak révén jutott el a vas ismerete Afrikába, a tengerpartról kiindulva terjedt el a Szaharától délre eső régiókban is. A sziklavésetek kocsiábrázolásai arra utalnak, hogy ezeket a járműveket használhatták a szaharai kereskedelemben is. A Nagy-tavak vidékén letelepedett földműves közösségek vasolvasztó kemencéit megtalálták a kutatók, a másik vasolvasztó központ a Niger vidékén (a mai Nigéria északi részén) alakult ki a Kr. e. 5. században.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave