Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Franciaország névadói: a frankok

A germánok a Rajnánál és a Dunánál a Kr. u. 1–2. században többször támadták a római limest. A 3. század hozta az igazán jelentős változásokat. A frankok (nevük: „merész, bátor” máig megőrződött Franciaország és egy német történeti táj, Frankónia nevében) ugyanis megpróbáltak átkelni a Rajnán, s behatolni Galliába. Ez ugyan nem sikerült, de 358-ban a rómaiak a mai Belgium területének egy részét kénytelenek voltak a frankok egy csoportjának, a száli frankoknak átengedni. A frank vezérek a rómaiak szövetségesei (foederati) lettek, s ettől kezdve már ők védték más népek ellen a határőrvidéket. Az 5. század eleji vandál támadást kihasználva behatoltak Északkelet-Galliába, s a század végéig jelentős területet vontak uralmuk alá.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave