Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A virágzó Kína

A 10. század első felében Kínára a széttagoltság volt jellemző. 960-ban viszont Észak-Kínát sikerült egy új, nagy dinasztiának, a Szung-háznak (960–1126) egyesítenie, sőt 978-ban meghódították a déli királyságok területét is. Fővárosuk a fontos kereskedelmi és ipari központnak számító Kajfeng lett. Peking környékét és az északnyugati területeket azonban nem tudták visszafoglalni. Ezeket a régiókat barbár államok uralták, amelyek számára évente jelentős összegeket fizettek a béke biztosítása fejében.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave