Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Óvilág

A korabeli világ két nagy részre osztható: Óvilágra és Újvilágra. Az előbbi ismert az európaiak számára, az utóbbi még nem. Az Óvilág Európán kívül Ázsiát és Afrika – főleg északi – partvidékét jelentette. Ezt a térséget nyugat–keleti irányban egy nagy hegylánc, az eurázsiai szelte ketté, melynek fontosabb tagjai a Pireneusok, az Alpok, a Kárpátok, a Kaukázus, az Elbrusz, a Pamír, a Himalája, a Kunlun, valamint Dél- és Nyugat-Kína hegyvonulatai. Ez a roppant hegyvonulat olykor akadályozta a kapcsolatteremtésben a tőle északra és délre élő népeket, máskor viszont csábított is népvándorlásra, hadműveletekre.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave