Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A spanyol hegemónia hanyatlása

A 16. század második felétől, II. Fülöp uralkodásától egy ideig a spanyolok uralták a világot. Az ő győzelmükkel fejeződött be az itáliai háború, és Franciaország fél évszázadra megszűnt vetélytárs lenni. 1580-ban – Portugália trónjának az elnyerésével – az Ibériai-félsziget egységesítése is megtörtént. Ezzel a portugál gyarmatbirodalom is spanyol fennhatóság alá került, igaz, nem hosszú időre.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave