Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


„A Nap árnyéka” (1685–1715)

A Napkirály a sikerek láttán mértéket vesztett. Nem ismerte fel időben önmaga és országa korlátait. Végtelennek gondolta hatalmát, de hamar kiderült, nem volt az. Az 1680-as évek második felében megváltoztak a nemzetközi erőviszonyok. 1688-ban a francia diplomácia azt követelte – a törökkel való viaskodása miatt szorult helyzetben lévő – bécsi udvartól, hogy ismerje el a korábbi reuniókat, fogadja el pártfogoltját a kölni érseki (és mellesleg választófejedelmi) székbe, sőt a pfalzi választófejedelmi címet is szerette volna családjának tudni. Ez utóbbi biztosítására hadsereget is küldött, mely vandál pusztítást végzett. Nem meglepő, hogy kibontakozóban volt egy franciaellenes európai nagykoalíció az augsburgi liga kibővítésével, a spanyolok, a hollandok, az angolok, több német fejedelem és Savoya részvételével. E szövetséget a – spanyolokat és Savoyát leszámítva – protestáns érdekközösség is vezérelte, különösen a nantes-i edictum visszavonása utáni nagyszámú Hollandiába, Angliába és Brandenburgba menekült francia hugenottára való tekintettel. Franciaország ezúttal többfrontos háborúra kényszerült Németalföldön, Itáliában és Spanyolországban, s ezt már kétszázezresnél is nagyobb seregével sem tudta olyan eredményesen megvívni, mint a korábbiakat.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave