Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


A dinasztikus háborúk és a „személyes” diplomácia évszázada

A 18. század is bővelkedett fegyveres konfliktusokban. Ezek közül a legjellemzőbbek az ún. örökösödési háborúk voltak, például a pfalzi és a spanyol. Ugyanakkor ez a kabinetpolitika és a „személyes” diplomácia korszaka is, ahol a kormányzatok kicsinyes érdeke és a diplomaták ügyessége is szabályozta a nemzetközi változásokat, amelyek azonban a 18. század állandó háborúskodásai ellenére sem voltak nagyon jelentősek. A kicsinyes kor kicsinyes külpolitikája némiképp a történetírás jóindulatából nyerte el a klasszikus diplomácia „kitüntető” jelzőt.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave