Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Az írkérdés

Az angol politikai élet fontos problémája volt az írkérdés. Az angol gabonaszükséglet fedezésére szakosodott ír mezőgazdaságot a szabad kereskedelem bevezetése után a gazdaságosabb állattenyésztésre állították át, s emiatt sok bérlőt elűztek portájáról. A lakosság elnyomorodását fokozta az általános burgonyavész is. A meginduló kivándorlás és a megdöbbentő halálozási arány miatt az ír lakosság 1841–1871 között 8,2 millióról 5,4 millióra csökkent. Népességcsökkenés a korabeli Európa egyetlen más országában sem volt tapasztalható.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave