Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


II. Sándor reformjai

A legégetőbb probléma a jobbágykérdés volt. A jobbágyokat földesuruk földdel vagy föld nélkül, családostól vagy egyénenként eladhatta, tetszés szerint mezei munkára vagy házi szolgálatra rendelhette, újoncot válogathatott közülük a hadseregbe, az engedetlenkedőket pedig Szibériába száműzhette. A jobbágy köteles volt a földesúr által létesített gyárban robotmunkát végezni, ura engedélye nélkül nem hagyhatta el lakóhelyét, és ha engedély birtokában a városba költözve sikerült is munkát találnia, a „városi levegő nem tette szabaddá”. A városban lakó, sőt a már ott született jobbágy is köteles volt robotváltságot fizetni urának, melynek mértékét a tulajdonos szabta meg. De még ennél is nagyobb terhet jelentett helyzetük bizonytalansága, hiszen földesuruk bármikor visszaparancsolhatta őket a birtokra. Az amúgy is súlyos helyzetet az 1854. és 1856. év sorozásai az elviselhetetlenség határain túlra feszítették. A hírhedt 3. ügyosztály adatai 1858-ban nyolcvanhat, 1859-ben kilencven, a rákövetkező évben pedig száznyolc lázadásról adtak számot. A parasztság körében gyűjtött statisztikai adatok mérhetetlen szegénységről tanúskodtak.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave