Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Galícia

A bécsi kongresszus által Ausztriához csatolt Galícia zömében lengyelek és ukránok lakta területein 1848 után az osztrák kormány végrehajtotta a jobbágyfelszabadítást. A reform – a magyarországihoz hasonlóan – meghagyta a nagybirtokot, és a telkes jobbágyoknak megváltás ellenében tulajdonukba adta földjeiket. A kapitalista gazdálkodásra való áttérés porosz útja Galíciában is sok nehézséget okozott, melyek eredményeképpen ezek a részek váltak a Habsburg Birodalom legelmaradottabb vidékeivé. Az osztrák kormány pusztán nyersanyagforrásnak és felvevőpiacnak tekintette Galíciát, és az ipar fejlődését minden eszközzel gátolta területein. Csupán a kőolajipar fejlődött, de nem a finomítás, hanem pusztán a kitermelés.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave