Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Bulgária

A háborús vereség miatt lemondott a cár, és összeomlott az addigi rendszer. Új kormány alakult, mely 1919 augusztusában demokratikus választást rendezett. Ezen a háborúellenes magatartásáért korábban letartóztatott politikus, Alekszandar Sztambolijszki demokratikus parasztpártja aratott győzelmet. Mint miniszterelnök franciabarát külpolitikát folytatott, és közeledett az egyesülő délszláv államhoz. Földreformot, valamint igazságügyi és adóreformot hajtott végre. Ugyanakkor nemcsak a jobboldaltól, hanem a kommunistáktól is elhatárolta magát. Politikája népszerű volt, s megnyerte az 1923-ban tartott választást is. Erre a jobboldal a hadsereggel szövetkezve államcsínyt hajtott végre, legyőzve a Sztambolijszki védelmére kelt, de rosszul felfegyverzett parasztcsapatokat, Bulgária első demokratikusan megválasztott miniszterelnökét pedig macedón terroristák kezébe adták, akik kegyetlen kínzások után végeztek vele.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave