Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Közép- és Kelet-Európa átrendezése

A párizsi béketárgyalásoktól függetlenül alakult a balti államok: Litvánia, Lettország, Észtország és Finnország sorsa, amelyek az egykori orosz birodalom részei voltak. A szovjet kormány 1919-ben kénytelen volt elismerni függetlenségüket, majd béketárgyalásokat kezdett velük, és 1920 folyamán aláírták mind a négy békeszerződést. Ezzel a négy balti ország függetlenné vált.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave