Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Izland

Izland szigete a 9. század előtt lakatlan volt, aztán ír szerzetesek alapítottak itt is kolostorokat. Az első norvég telepesek 850–870 között érkeztek, ez számít a honfoglalás (landnámatíd) korának. 930-ban megalakult az Althing, a legfőbb törvényhozó testület (népgyűlés). Ez rendelte el 1000-ben a kereszténység felvételét. Izland különleges irodalmi emlékei a 12–14. századi sagák. Ezek a részben történeti tárgyú elbeszélések a viking kor legfontosabb forrásanyagai közé tartoznak.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave