Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Szlovének

A nyugati szlávok karantánoknak nevezett egyes csoportjai a 6. század végétől a későbbi Krajna és Stájerország területének egyes részeit (Karintia) szállták meg, amelyet akkoriban az avarok uraltak. Rövid időre önállósultak, de hamarosan a Frank Birodalom fennhatósága alá kerültek. Településterületük a mainál lényegesebb nagyobb volt, kiterjedt Ausztria nagyobb részére, amit máig egész sor helységnév tanúsít. A Frank Birodalomból érkezett térítők érdeme az, hogy a 8. század második felétől megindult a keresztény hit fölvétele, ami a 9. század második felében vált befejezett ténnyé.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave