Szamel Katalin, Balázs István, Gajduschek György, Koi Gyula (szerk.)

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása


A Német Szövetség

A Rajnai Szövetség helyébe a Német Szövetség lépett 1815-ben, amely az összes német állam államszövetségeként jött létre, de számuk már „csak” 40 volt, köztük a két vezető hatalom is. Maga az alapokmány kinyilvánította, hogy a Szövetséget nem lehet feloszlatni, abból senkit sem lehet kizárni, illetve abból nem lehet kilépni. Az egyes államoknak saját „rendi alkotmányt” kellett alkotni, de csak kevés fogadott el ilyet, a legnagyobbak éppen hogy nem. (Az alapokmány e cikkelyét azonban meg lehetett változtatni, illetve a tagállamok kollektíven dönthettek a megszűnésről, ami jogilag a változtatással egyenlő.)

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 612 1

A kötet célja a 27 EU-tagállam közigazgatási rendszerének komparatív irányultságú bemutatása. E nagy volumenű vállalkozás - a benne rejlő összes nehézség ellenére - lehetőséget ad arra, hogy ne csak a közigazgatás valamely részterületéről kaphasson az olvasó információkat, hanem az egyes államok teljes közigazgatási rendszerei saját hazai történelmi és politikai kontextusukban nyerhessenek megvilágítást, s ez a tárgyalásmód teszi lehetővé a rendszerek egymással való egybevetését, és fejlődési tendenciáik érzékeltetését is.

A vállalkozás legnagyobb erénye teljeskörűségében és összehasonlító jellegében rejlik, mivel ilyen irányú kutatás még a legfejlettebb közigazgatásokat tömörítő OECD és IIAS keretei között sem folyt az elmúlt két évtizedben. A tizenöt szerző harminc tanulmányát bibliográfiák, részletes tartalomjegyzék valamint számos ábra és táblázat teszi még használhatóbbá.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szamel-balazs-gajduschek-koi-az-europai-unio-tagallamainak-kozigazgatasa//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave