Szamel Katalin, Balázs István, Gajduschek György, Koi Gyula (szerk.)

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása


Szövetségi minisztériumok

A Szövetségi Alkotmány 77. §-ának (1) bekezdése szerint a szövetségi közigazgatási ügyeket a miniszterek és azok hivatalai látják el. Maguk a minisztériumok nem rendelkeznek önálló hatósági jogkörökkel, hanem a miniszter segédszerveinek minősülnek. Ennek alapján minden minisztérium vezetője maga a miniszter, mint ahogyan a Kancelláriahivatalnak maga a kancellár. Az Alkotmánynak ugyanezen passzusa írja elő a minisztériumok „monopoljogállását”, vagyis azt is, hogy ugyanazon feladat ellátására más hivatalt létrehozni nem lehet. (Ez nem jelenti azt, hogy közvetett közigazgatási szervek ne láthatnának el olyan feladatokat, amelyek egy adott minisztérium alapfeladatai közé tartoznak.)

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 612 1

A kötet célja a 27 EU-tagállam közigazgatási rendszerének komparatív irányultságú bemutatása. E nagy volumenű vállalkozás - a benne rejlő összes nehézség ellenére - lehetőséget ad arra, hogy ne csak a közigazgatás valamely részterületéről kaphasson az olvasó információkat, hanem az egyes államok teljes közigazgatási rendszerei saját hazai történelmi és politikai kontextusukban nyerhessenek megvilágítást, s ez a tárgyalásmód teszi lehetővé a rendszerek egymással való egybevetését, és fejlődési tendenciáik érzékeltetését is.

A vállalkozás legnagyobb erénye teljeskörűségében és összehasonlító jellegében rejlik, mivel ilyen irányú kutatás még a legfejlettebb közigazgatásokat tömörítő OECD és IIAS keretei között sem folyt az elmúlt két évtizedben. A tizenöt szerző harminc tanulmányát bibliográfiák, részletes tartalomjegyzék valamint számos ábra és táblázat teszi még használhatóbbá.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szamel-balazs-gajduschek-koi-az-europai-unio-tagallamainak-kozigazgatasa//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave