Szamel Katalin, Balázs István, Gajduschek György, Koi Gyula (szerk.)

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása


Észtország közigazgatásának rövid története

Az észtek és elődeik által lakott terület alig változott az elmúlt másfél évezredben. A Csúd-tó (észt. Peipsi) alkotta a természetes határvonalat a finnugor és a szláv népek között. (Az észtek finnugorok, míg a klasszikus baltisztika csupán a kulturálisan egybetartozó lettekkel és litvánokkal foglalkozik. Ha kulturálisan nem is a baltisztika tárgyalja az észtek történetét, de területileg Észtország is a Baltikum része.) Az észt nyelv egyes felfogásokban egy délkeleti balti finn alcsoportba tartozó önálló nyelvként jelenik meg. Az észteket először Tacitus említi Kr.u. 98-ban aesti néven. A XIII. század előtt az észteknek ősi mezőgazdasági kultúrája volt, a háromnyomásos rendszert korán ismerték, az ekevas a XI. században jelent meg. A XIII. században a német és dán keresztes lovagok uralmuk alá hajtották a brémai Albert von Buxhoevden által az észt törzseket.

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 612 1

A kötet célja a 27 EU-tagállam közigazgatási rendszerének komparatív irányultságú bemutatása. E nagy volumenű vállalkozás - a benne rejlő összes nehézség ellenére - lehetőséget ad arra, hogy ne csak a közigazgatás valamely részterületéről kaphasson az olvasó információkat, hanem az egyes államok teljes közigazgatási rendszerei saját hazai történelmi és politikai kontextusukban nyerhessenek megvilágítást, s ez a tárgyalásmód teszi lehetővé a rendszerek egymással való egybevetését, és fejlődési tendenciáik érzékeltetését is.

A vállalkozás legnagyobb erénye teljeskörűségében és összehasonlító jellegében rejlik, mivel ilyen irányú kutatás még a legfejlettebb közigazgatásokat tömörítő OECD és IIAS keretei között sem folyt az elmúlt két évtizedben. A tizenöt szerző harminc tanulmányát bibliográfiák, részletes tartalomjegyzék valamint számos ábra és táblázat teszi még használhatóbbá.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szamel-balazs-gajduschek-koi-az-europai-unio-tagallamainak-kozigazgatasa//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave