Papp Mónika, Várnay Ernő

Az Európai Unió joga

2015. évi átdolgozott kiadás


A privilegizált keresetindításra jogosultak köre

Az EUMSz a tagállamok, a Tanács, a Bizottság és az Európai Parlament számára minden további nélkül keresetindítási jogot biztosít. Ez azt jelenti, hogy ezeknek az intézményeknek „csak” az aktus önmagában vett hibáira – például a hatáskör hiányára, a Szerződések vagy egyéb uniós jog megsértésére – kell hivatkozniuk, nem szükséges semmilyen konkrét vagy saját jogos érdek sérelmét igazolni. Ezzel tulajdonképpen a tagállamokat, a Tanácsot, a Bizottságot és az Európai Parlamentet egyaránt egyfajta általános törvényességi felügyelet letéteményeseivé teszi az Alapszerződés. Látható, hogy az Európai Tanács mint új intézmény ebből a szempontból is atipikus, hiszen nincs keresetindítási joga.

Az Európai Unió joga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 611 4

A kiadvány hiánypótló jelleggel ad átfogó képet az Európai Unió jogrendszeréről. Az elsősorban egyetemi tananyagnak szánt mű, amely nélkülözhetetlen az európai jogi államvizsga letételéhez is, bemutatja az integrációs szervezet fejlődését, intézményrendszerét; jogalkotási, döntéshozatali és jogszolgáltatási rendszerét és a belső piac működését. Az európai versenyjog ismertetése mellett hangsúlyt kap a műben a közös politikák rendszerének és egyes elemeinek a bemutatása is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/varnay-papp-az-europai-unio-joga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave