Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


A 101. és 102. cikkek megsértésének jogkövetkezményei

Széles körű jogkövetkezmények. Az uniós jog alapján a 101. és 102. cikkek megsértői közigazgatási és polgári jogi természetű szankciókra számíthatnak. Egyes tagállamokban azonban ezen felül a tagállami eljárásjogok szerint további jogkövetkezményekkel is számolhatnak a jogsértést elkövető vállalkozások, illetve a jogsértésért felelős természetes személyek. Különösen kartellek esetében válik egyre divatosabbá – szolid amerikai nyomásra – a büntetőjog eszközeivel is fellépni, de egyéb jogágak is reagálhatnak a versenysérelemre (például a közbeszerzésből kizárhatók lehetnek Magyarországon a versenyeztetési eljáráshoz kötődően kartellezésen fogott vállalkozások).

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave