A 101. és 102. cikkek érvényesítése alapvetően az Európai Bizottság feladata, de az utóbbi években mind több példát látunk tagállami versenyhivatalok jogalkalmazására. Nemzeti szinten akkor kell alkalmazni az uniós jogot (akár a tagállami versenyszabályok mellett, vagy azokat kiváltva), ha adott magatartás, megállapodás érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet. A 2003-as eljárási reformmal meghirdetett „decentralizáció” nem azt jelenti, hogy az európai versenyhatósági teendőket ellátó Bizottság szám szerint ennyivel kevesebb üggyel kell hogy foglalkozzon. Inkább arról van szó, hogy az egyébként is tagállami szinten eldöntendő ügyek jogalapja lesz uniós versenyjogi (tipikusan az adott tagállam joga mellett). Harmadik szereplőként a nemzeti bírók jöhetnek számításba: az elmúlt időszakban azonban kevés ítélet született szerződések versenyjogi alapú érvénytelensége vagy versenyjogsértéssel okozott kártérítési perben. A következő évek egyik érdekes kérdése, hogy amerikai mintára megerősödik-e a magánérdekű jogérvényesítés, illetve ennek lesz-e kihatása a bírságok mértékére (a kártérítés mindennapossá válása növeli az elrettentő hatást, amely kisebb bírság kiszabását indokolhatja).

A Bizottság antitröszt eljárásai mindig hivatalból indulnak. 2004. május 1-jéig létezett mentesítési vagy nemleges megállapítás iránti kérelmes eljárás is. A Bizottság széles körű, közigazgatási jogi természetű jogosítványokkal rendelkezik a trösztellenes magatartások feltárására. Nem köteles minden eléje kerülő problémás ügyben eljárást indítani: szűkös erőforrásait tudatos prioritásállítással igyekszik hatékonyan felhasználni.

A versenyszabályokba ütköző vállalkozások, olykor azok vezetői, képviselői is komoly szankciókkal szembesülhetnek. A Bizottság fő eszköze a pénzbírság, melynek mértéke az utóbbi évtizedben jelentős növekedést mutatott, olyannyira, hogy e szankció a strasszburgi EJEB gyakorlata szerint büntető jellegűnek minősülne. A kartellt leleplező vállalkozások az engedékenységi politika keretében bírságmentességre vagy bírságcsökkentésre számíthatnak, hasonlatosan a „settlement” megoldáshoz, ami további 10%-os csökkentést hozhat. Amennyiben tagállami hivatal vagy bíróság alkalmazza az EUMSz 101. és 102. cikkeit, saját nemzeti jogában előírt szankciókat alkalmaz.

A Bizottság határozatát a Törvényszék, majd jogkérdésben a Bíróság vizsgálja felül. A Bíróság a keresetet vagy elutasítja, vagy a határozatot (részben vagy egészben) megsemmisíti. Egyedül a bírság összegét jogosult módosítani. A bírság fent említett büntető szankció jellege miatt nagyon fontos, hogy a bírói kontroll mind a jogsértés, mind a szankció kapcsán érdemi, ne csak felületes legyen.

2004. május 1. óta a tagállami versenyhatóságok egyre növekvő számban alkalmaznak uniós versenyjogot nemzeti versenyjoguk mellett vagy helyett. Az egységes jogalkalmazást nagyban segíti a versenyhivatalok több szintű, informális együttműködése az ECN keretében. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nincsen nagy valószínűsége annak, hogy a tagállami bíróságok előtti magánérdekű jogérvényesítés a közérdekűvel konkuráló szerepre tenne szert, legfeljebb követő jellegű kártérítésekben hozott ítéletkere (vagy még inkább egyezségek jóváhagyására) lehet számítani.