Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


A bizonyítási teher

Ki bizonyít? A 106. cikk (2) bekezdése kapcsán érdemes arra kitérni, hogy a Bizottság köteles-e a tagállammal szemben a 106. cikk (3) bekezdése alapján vagy a vállalkozással szemben antitröszt alapon folyó eljárásban „hivatalból” figyelembe venni, alkalmazni a 106. cikk (2) bekezdését. A tagadó választ adók szerint azért sem lehet erről beszélni, mert a (2) bekezdés vizsgálatánál teljesen a tagállam által szolgáltatott információkra, adatokra kell támaszkodni. Hivatalból tehát nem is lenne képes a 106. cikk (2) bekezdésének alkalmazására. Ez az álláspont tükröződik a spanyol gyorspostát illetően hozott bizottsági határozatban is.1001

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave