Tóth Tihamér

Az Európai Unió versenyjoga


Bevezetés

Változó prioritások. A 101. cikket a múlt század hatvanas éveinek közepétől kezdte alkalmazni a Bizottság. Az első évtizedben, mint arra alább kitérünk, elsősorban a gazdasági integráció követelménye befolyásolta a bizottsági ügyeket, ennek szellemében különösen az árukereskedelmet befolyásolni kívánó vertikális, forgalmazási megállapodások kerültek a célkeresztbe. Harminc év múlva, a kilencvenes évek közepétől kezdett az a ma is élő kép kirajzolódni, mely szerint a 101. cikk és különösen a bizottsági jogérvényesítés fókuszában a kartelleknek kell állniuk. Az első kartelldöntést egyébként 1969-ben hozta meg a Bizottság a kinin piacának korlátozása kapcsán,133 öt évvel azután, hogy a híres-neves Consten és Grundig vertikális ügyben határozott.

Az Európai Unió versenyjoga

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 613 8

„A hét évvel ezelőtt megjelent mű új kiadása az európai versenyjog újabb fejleményeivel felfrissítve tartalmaz a vállalkozók számára olyan fontos tudnivalókat, mint az autósoknak a KRESz. …Az uniós versenyjoggal foglalkozni két okból sem haszontalan: egyrészt a magyar versenytörvény is jelentős részben az uniós fejleményeket követi …, másrészt az Európai Unió belső piacán tevékenykedő vállalkozásoknak az uniós játékszabályokat ismerniük elengedhetetlen.” – részlet Vörös Imre ajánlójából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toth-az-europai-unio-versenyjoga//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave