Kende Tamás (szerk.)

Bevezetés az Európai Unió politikáiba


Teljesítményorientáció, teljesítménykeret

Az Európai Bizottság célja a kohéziós politika eredményorientáltságának erősítése. Ennek érdekében a tervezési rendszer keretében az adott tagállamnak az egyes programokon belül célokat meghatározó ún. mérföldköveket kell kijelölnie, amelyek eléréséről 2017-ben és 2019-ben a tagállam időközi jelentésben számol be. Ha egy operatív program nem éri el a mérföldkőként kitűzött célokat, úgy a Bizottság részlegesen vagy teljesen felfüggesztheti a vonatkozó prioritások időközi kifizetéseit. Amennyiben a végső végrehajtási jelentés szerint (2022-ben) jelentős elmaradásra derül fény, úgy a Bizottság pénzügyi korrekciót (visszafizetési kötelezettséget) rendelhet el. A teljesítménykeret rendszer másik eleme, hogy a 2014–2020-as időszak elején a teljes tagállami allokáció 6 százalékát egy kötelezően felállítandó tagállami szintű teljesítménytartalékba kell elkülöníteni. Ezt követően 2019-ben megvizsgálják, hogy az adott tagállam programjai és prioritásai a kötelezően meghatározandó időközi mérföldköveket hogyan teljesítették, és a teljesítés arányában lehet majd felhasználni a teljesítménytartalékot.

Bevezetés az Európai Unió politikáiba

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 615 2

2015. május elseje Magyarország uniós csatlakozásának tizenegyedik évfordulója. Ez alatt a tizenegy év alatt Magyarország egy gazdaságilag felívelő időszakot és egy súlyos gazdasági válságot is végigélt az Unió tagjaként, sőt hat hó­napig az Unió soros elnökségét is ellátta. Eközben az Unió maga sok más mellett a globális gazdasági leszakadás, a belső strukturális egyensúlytalanság és az euroövezet válságai, az Európában is megjelenő terrorfenyegetés, a bevándorlás kihívásai és az ukrajnai konfliktus ellen küzd.

Az Európai Unió folyamatosan változik, de politikáinak alapvető, általános célja állandó; a közös szabályozást igénylő területek, illetve bizonyos támogatandó társadalmi rétegek érdek- és életviszonyainak európai szintű rendezése. Köte­tünk átfogó képet ad a fontosabb politikákról, rávilágítva keletkezési körülményeikre, perspektíváikra és alapvető jellegzetességeikre egyaránt. Sokszínű szer­zőgárda, neves egyetemi oktatók, ügyvédek és diplomaták biztosítják, hogy a szilárd elméleti háttér és a konkrét gyakorlati tapasztalatok mellett a könyv bepillantást nyújtson az uniós politikák működésének „kulisszatitkaiba” is.

A kötet az uniós intézmény- és jogrendszer működésének ismeretét feltételezve a politikák elemzését állítja a középpontba. Nagyobb hangsúlyt helyezünk a koncepciókra a jogszabályoknál, mert a politikák időt állóbbak a végrehajtásukra irányuló jogszabályoknál. A fejezeteket egységes megközelítés és felépítés jellemzi és a történeti bevezetés után, áttekintve a szabályozási koncepciókat, a jogszabályokat és a jogszabálytervezeteket, az új fejleményeket is bemutatja.

A könyv elsősorban az európai integrációs ügyekkel foglalkozó jogászok, közgazdászok, politológusok, joghallgatók és újságírók érdeklődésére tarthat számot. Ezzel egy időben azonban haszonnal forgathatják majd az üzleti szféra szereplői, illetve újdonság értékű lehet az Unió iránt fogékony szélesebb közönség számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-bevezetes-az-europai-unio-politikaiba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave