Matiscsákné Lizák Marianna (szerk.)

Emberi erőforrás gazdálkodás


Pályázati anyag

Szinte minden állás esetében a legelső alkalmazott eljárás a pályázati anyag értékelése. Ez az előzetes szelekció általában nem igényel „emberi erőforrás” képesítést, mert mint a jelentkezések feldolgozásának első fázisa, a kizáró feltételek alapján szűrik meg a jelentkezőket: rendelkezik-e a pályázó a kiírt, elvárt feltételekkel (tudás, tapasztalat, egyéb jellemzők, ismérvek, adottságok – lásd pl. a 6.1.3.9. alfejezetben a toborzó újsághirdetést) vagy sem? (Pintér 1996)

Emberi erőforrás gazdálkodás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 617 6

A könyv szerzői - több felsőoktatási intézmény (Eger, Gödöllő, Miskolc, Szeged és Pécs) HR iránt elkötelezett oktatói és kutatói - egy egységes, az emberi erőforrás gazdálkodással kapcsolatos felfogás bemutatását tűzték ki célul.

A kiadvány a nemzetközi és hazai sztenderdeknek megfelelő témaköröket mutatja be, de elsődleges célja, hogy az elmúlt években megjelenő új módszereket, fogalmakat, eszközöket és gyakorlatokat ismertesse. Egyes fejezetei önmagukban is értelmezhetőek, így a könyv alkalmas különböző oktatási intézmények különböző tantárgyainak oktatására is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/matiscsakne-emberi-eroforras-gazdalkodas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave