Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító kollektív munkajog


A vonatkozó jogi szabályozás a fejlett nyugat-európai piacgazdasági rendszerekben. A koalíció fogalma és a koalíció szabadsága

A koalíció a nyugat-európai munkajogban a munkavállalói és a munkáltatói érdekvédelmi szervezkedést, szervezeti tömörülést jelenti, ezen túlmenően pedig azt, hogy ezek a szervezetek egymással érdekvédelmi tárgyalásokat folytathatnak. A koalíciós szervezkedés két alapvető pólusa: munkavállalói oldalról a szakszervezetek, munkáltatói oldalról pedig a munkaadói szervezetek. A szakszervezetek többsége alapvetően szakmák szerint és valamilyen politikai irányvonalhoz való tartozás szerint csoportosul. Ezzel szemben a munkáltatói érdekvédelmi szervezeteknél elsődleges a szakmák, az iparágazatok szerinti megalakulás. Ezt figyelembe véve mindkét részről a különböző politikai és ideológiai irányvonalaknak megfelelően egy-egy iparágon, szakmai ágazaton belül több, párhuzamosan egymás mellett létező szakszervezet és munkáltatói érdekvédelmi szervezet működik. E téren az ILO 87. és 98. számú egyezményén kívül az Európai Unióban alapjogforrás az 1989-es hatályba nem lépett munkavállalók alapjogairól szóló charta a koalícióra lépés és a tarifatárgyalási szabadságról szóló 11–14. cikkelyei és a charta végrehajtásáról szóló Akcióprogram 6. pontja18, valamint az Európai Parlament és a Tanács 2009/38/EK irányelve (2009. május 6.) az Európai Üzemi Tanács létrehozásáról vagy a közösségi szintű vállalkozások és vállalkozáscsoportok munkavállalóinak tájékoztatását és a velük folytatott konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról. E jogforrások azonban az érdekvédelmi szervezetek tagozódását nem érintik. Azok saját akaratuk szerint követhetnek irányzatokat, és tárgyalhatnak „bi-” és „tripartit” módon egyaránt.

Európai és magyar összehasonlító kollektív munkajog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 619 0

A munkaügyi kapcsolatok joga, vagyis a kollektív munkajog a munkajognak az a területe, amely arra hivatott, hogy a munkavállalói és a munkáltatói érdekvédelmi szervezetek között megegyezést létesítsen a munkabéke biztosítása érdelében. A munkabékétlenség és a munkaharc ugyanis a munkavégzés hatékonyságát rontja, ami végső soron a foglalkoztató vállalat csődjéhez vezethet. Ez pedig a munkavállalókat a munkahely elvesztésével sújtja. Tömeges előfordulása súlyos társadalomgazdasági és szociális krízishez vezethet. Ezt elkerülendő a jóléti állam szociális piacgazdasága egyfelől kialakította a szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek közötti érdekegyeztetés és a két fél közötti kollektív szerződések rendszerét, amelynek résztvevője az állam is. Másfelől megalkotta az üzemi alkotmányon keresztül azt a participációs rendszert, amely arra irányul, hogy az egyes üzemek munkakollektívája az üzemi tanácson keresztül az üzembirtokossal együttműködve részt vegyen az üzemi kollektívát érintő munkavédelmi és munkavégzéssel kapcsolatos döntések meghozatalában és javaslataival segítse az üzemvezetést a gazdasági döntések meghozatalában.

A kiadvány összehasonlító jelleggel bemutatja, hogy a munkaügyi kapcsolatok terén a 2012. évi új munka törvénykönyve és az új közszolgálati törvény a korábbi hazai és a nyugat-európai szabályozáshoz képest mennyire szűkített és javaslatokat tesz arra, hogy mi lenne a munkabékét elősegítő gazdaságilag és szociálisan is a megfelelő megoldás a munkajognak ezen a területén. A kiadvány jól hasznosítható tankönyvként a jogi és a közgazdasági karok munka-, és szociális szakképzési ágainak alap- és mesterszakán.

Prof. Dr. Prugberger Tamás a Magyar Tudományos Akadémia doktora és a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja. A Miskolci Egyetem Állam-, és Jogtudományi Karának tanszékvezetője, az Agrár- és Munkajogi Tanszéken, valamint a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának gazdaságjogi tanszékén, aki egyúttal a Jogi Karon a munkajog tárgyvezetését is ellátta, és ma is professzor emerituszként mindkét egyetemen részt vesz a magyar és az európai munka-, valamint a szociális jog oktatásában. Számos könyve, könyvrészlete és tanulmánya jelent meg Magyarországon és külföldön egyaránt.

Dr. Nádas György tárgyvezető egyetemi docens a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Tudományos doktori fokozatát a felsőoktatási dolgozók munkaviszonyáról írt nemzetközi összehasonlító monográfiájával nyerte el. Mint munkajogi ügyekre szakosodott ügyvéd, publikációi elsősorban a bírói gyakorlat problémáinak elméleti feldolgozására összpontosulnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-kollektiv-munkajog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave