Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


A munkaviszony megszűnésének, illetve megszüntetésének eljárásjogi szabályai

A korábbi Mt. 97. §-a, alapvető előírásként rögzítette, hogy a munkaviszony megszűnése esetén az utolsó munkában töltött napon a munkavállalónak ki kell fizetni a munkabérét, egyéb járandóságait, valamint ki kell adni a munkaviszonyra vonatkozó igazolásokat, a munkavállaló pedig köteles a munkáltatóval elszámolni. Az új Mt. mindezt a munkáltató érdekeit a munkavállaló érdekei elé helyezve akként fogalmaz, hogy a munkavállaló az utolsó napján köteles a munkáltatóval elszámolni, a munkáltató viszont a távozó munkavállaló bérét csak ennél jóval később, a munkaviszony megszűnését követő ötödik nappal bezáróan is jogosult kifizetni, és csak eme időpontig bezárólag köteles kiadni a munkaviszony fennállását, valamint az esetleges tartozásait vagy ilyenek hiányát tanúsító igazolásokat.

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave