Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


A kollektív munkajog és rendszerének kialakulása

Az iparosítás a XIX. században tömeges munkaviszonyok megjelenéséhez vezetett, melyet a liberálkapitalizmus joga a magánjog szerint szabályozott munka-, illetőleg szolgálati szerződéskötés szabad tartalmi meghatározásával reagált le. Minthogy az állam teljesen a szerződéskötő felekre bízta a munka-, illetve a szolgálati szerződés megkötését, a tőkeerős munkáltatói érdekek érvényesültek annak tartalmában. Ennélfogva a munkavállaló teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került. Jóllehet, egyes jogrendszerekben (pl. Ausztria) a magánjogi szerződéseknél, ha a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között 50%-ot meghaladó aránytalanság áll fenn (laesio enormis = felén túli sérelem), a szerződés megtámadható, a munkavállaló azonban e lehetőséggel a munkaerő-túlkínálat miatt nem élt. Az embertelen munkakörülmények különösen a női és a gyermekmunka terén voltak a legkiélezettebbek, és ezek már a következő generáció egészségi helyzetét is hátrányosan befolyásolták. Az ebből eredő szociális feszültségekre és társadalmi hátrányokra a XIX. század közepén Angliában az ellenzékben lévő munkás- és liberális párt, Poroszországban pedig a sorozást végző katonai vezetés figyelt fel, míg Franciaországban forradalmi összeütközésekre került sor.

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave