Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


Az esélyegyenlőség és az előnyben részesítés fogalma és viszonyuk egymáshoz

Az előnyben részesítés fogalmát a Római Szerződés módosítása az esélyegyenlőség biztosításának a követelményével bővítette ki. Ezért a 3. cikkely (4) bekezdése a női és a férfi munkavállalók közötti esélyegyenlőség minden oldalú biztosítását írja elő, aminek a munkahelyen és a munkavégzés során a bánásmódban, az előremenetelben és a bérezésnél is érvényesülnie kell. Mivel e téren a női munkavállalók mind ez ideig hátrányos helyzetben voltak, az 87/567. EGK Irányelv alatt ajánlást bocsájtott ki a 76/207. EGK Irányelvnek a nők szakmai továbbképzésére vonatkozó előírásainak a végrehajtásáról. Ez az ajánlás tartalmazza a nők javára a pozitív diszkrimináció alkalmazásának a lehetőségét, aminek célja a felzárkóztatás. Az esélyegyenlőség munkahelyi biztosításának a követelményét fogalmazza meg a 2002. december 9-én Nizzában az Alapvető jogokról elfogadott Charta is, amely kimondja, hogy a férfi és a nő közötti egyenlő elbánást a foglalkoztatás, a munkavégzés, a bérezés, valamint a képzés, képesítésszerzés, a továbbképzés és az ezen alapuló előmenetel terén az esélyegyenlőség biztosításával kell megteremteni, amit a 2000/43. EK Irányelv kiterjeszt a jogi és az etnikai származásra is.

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave