Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


A próbaidő-kikötés, próbamunka

Ami a próbaidő kikötését illeti, a magyar megoldás a nyugat-európai megoldásokkal általában megegyezik. Minimális idejét általában egy vagy két hétben, vagy pedig egy hónapban, maximális idejét pedig többnyire hat hónapban, kivételesen egy évben határozzák meg. A magyar megoldás szerint a próbaidőt egy legfeljebb három hónapig terjedő időtartamra lehet kikötni, de csak a szerződés megkötésekor. A korábbi Mt. szerint a kikötött próbaidőt még akkor sem lehetett meghosszabbítani, ha azt három hónapnál rövidebb időre kötötték meg. Az új Mt. 45. §-ának (5) bekezdése azonban lehetővé teszi, hogy a három hónapnál rövidebb próbaidőkikötés legfeljebb egy alkalommal a próbaidő leteltét megelőzően meghosszabbítható legyen, de ebben az esetben sem haladhatja meg az eredetileg megállapított időponttól számított három hónapot. Ezt a szabályt helyesnek és mind a munkáltató, mind pedig a munkavállaló érdekeivel egyezőnek tartjuk. Mégis érdemes lenne figyelembe venni a belga megoldás egyes elemeit. A belga előírások értelmében munkásnál a próbaidő minimum 7, maximum 14 nap, alkalmazottnál minimum egy, maximum hat, nagy szaktudást igénylő munkakörben pedig tizenkét hónap.227 Hasonló a helyzet az USA-ban is.228 Ebből a réteg és a munkakör szerinti tagolás érdemel figyelmet, amelyet megítélésünk szerint át lehetne ültetni a magyar munkajogi szabályozásba is. Ezt azonban nem jogszabályalkotási szinten, hanem az Mt. által megadott kereteken belül kollektív szerződéses úton kellene rendezni. A próbaidő alatt a magyar szabályozás értelmében az EU tagállamainak a többségéhez hasonlóan a próbaidő alatt a munkaviszonyt mind a két fél indokolás nélkül bármikor felmondhatja. A lengyel jogban (Kodex Pracy) viszont a hosszabb időre szóló próbaidőkikötés esetén a munkavállalónak néhány napos felmondási idő jár abban az esetben, ha a munkáltató részéről történik az indokolás nélküli felmondás.229 Az osztrák jogban viszont, ha a próbaidő kezdetétől számítva rövid időn belül a próbaidővel felvett munkavállaló megbetegszik, a munkáltató nem gyakorolhatja a felmondást, arra hivatkozva, hogy a rövid ideig tartó munkavégzés mellett még nem volt lehetősége megítélni, hogy az álatala felvett munkavállaló alkalmas-e a munkavégzésre, vagy sem.230

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave