Nádas György, Prugberger Tamás

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog


A munkaszerződés rugalmasítása

Az 1991. évi Maastrichti Szerződésben kicsúcsosodott szociális pénzgazdasági koncepciónak a neolibeláris alapon álló gazdasági globalizáció hatására bekövetkezett fokozatos háttérbe helyezése a munkaviszony deregulációjára törekszik. Ezért munkáltatói oldalon egyre erőteljesebb mértékben jelenik meg a munkaszerződés rugalmasítására irányuló igény, ideértve a határozott ideig tartó, valamint a részmunkaidővel történő foglalkoztatást. Törekvés van ezen túlmenően az atipikus munkavállalási formák, úgymint a távmunka, a házi feldolgozás, valamint a munkaerő-kölcsönzés előtérbe helyezésére, továbbá a munkaszerződésnek nemcsak szabad szolgálati szerződéssel, hanem vállalkozási-megbízási szerződéssel való kiváltására, amivel szemben a jog igyekszik a már tárgyaltak szerint ellenintézkedéseket tenni. A kényszervállalkozás kiterjesztésével szemben a szakszervezetek az EU-ban fellépnek,231 a munkaviszony rugalmasításának többi, itt említett formáit azonban nem ellenzik a megfelelő munkavállalói védelmet jelentő utóbbi évek Irányelv-kibocsátásai okán, amelyekről az egyes intézmények tárgyalásánál esik majd szó. Mindenesetre az uniós munkajogpolitika neoliberális szárnya teljesen az amerikai szerződésszabadságot kívánja a munkaviszony létesítésénél meghonosítani.

Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 620 6

A hetedik kiadásban megjelenő mű a magyar munkajogi szabályozást középpontba állítva összehasonlító elemzést ad az európai országok hasonló szabályairól, az eltérések vagy a hasonlóságok indokairól. A könyv átdolgozását az új Munka Törvénykönyve, a közszolgálati törvény megalkotása és a közalkalmazotti törvény jelentős módosulása indokolta. A mű két alappillére az individuális munkajog (a munkaviszony szereplői és a munkaviszony tartalma), illetve a kollektív munkajog (kollektív szerződés, szakszervezet, üzemi tanács).

A könyv a jogi felsőoktatás tankönyve, de a feldolgozás teljessége és mélysége miatt e körön túlmutatva haszonnal forgathatják a munkajog gyakorlati szakemberei és a jogalkalmazók is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/prugberger-nadas-europai-es-magyar-osszehasonlito-munka-es-kozszolgalati-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave