Koltay András, Nyakas Levente (szerk.)

Magyar és európai médiajog


B) A gyermekvédelmi törvény

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény az Alkotmány (Alaptörvény) rendelkezésének, valamint a gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt egyezmény399 előírásainak maradéktalan érvényre juttatása érdekében megalkotott jogszabály. A törvény átfogó és részletes szabályozást tartalmaz a gyermekek jogai mellett a szülők kötelezettségeiről, az egyes ellátásokról, de ezen kívül szabályozza a gyermekvédelmi feladatok ellátásával és irányításával kapcsolatos – önkormányzati és miniszteri – előírásokat, valamint az igazgatási és eljárási szabályrendszert is.

Magyar és európai médiajog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 630 5

A könyv, mely átmenet a hagyományos tankönyvek és a kézikönyvek között, a média világának jogi szabályozását mutatja be. Áttekinti a média jogi hátterét, ugyanakkor útmutatóként szolgál a mindennapos jogi problémák kezeléséhez.

A média és így a médiajog világa a rendszerváltás óta eltelt időszak Magyarországán jelentősen átpolitizált területté vált, ahol a szellemi frontvonalak megmerevedni látszanak. A kötet szerzői hisznek abban, hogy a társadalomtudományokat, a jogtudományt és természetesen a médiajogot is lehet, sőt muszáj az objektivitás igényével, a napi pragmatikus érdekeknél perspektivikusabb látásmóddal szemlélni, és az egymás felé nyitott felfogások igenis összhangba hozhatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/koltay-nyakas-magyar-es-europai-mediajog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave