Koltay András, Nyakas Levente (szerk.)

Magyar és európai médiajog


Az információszabadság korlátai, a nem nyilvános közérdekű adatok

Az információszabadság nem abszolút jog, az Alaptörvényben meghatározott módon és feltételekkel, a szükségesség–arányosság mércéje szerint, törvényben korlátozható. A korlátok más, alkotmányosan védendő érdekek mentén meghatározottak. A közérdekű adatok nyilvánosságra hozatala során ezekre a köz- és magánérdekekre (az üzleti titok védelme, a közintézmények befolyástól mentes működése, a személyes adat védelme stb.) figyelemmel kell lenni. Ennek megfelelően az Infotv. 27. §-a nevesíti azokat az érdekeket, melyekre tekintettel más törvény az információszabadság érvényesülését korlátozhatja, illetve maga is meghatároz olyan adatkört, melyek esetében a nyilvánosság adott körülmények között kizárható. Mindemellett ugyanakkor a bírói gyakorlat szerint a közérdekű adat, illetve a közérdekből nyilvános adat kiadása iránti perben is érvényesülnek a Ptk. alapelvei, így joggal való visszaélésnek minősül a személyes motivációval, mintegy vélt konfliktus miatti retorzióként igényelt speciális információk, amelyeknek érdemi közérdekű adattartalmuk alig van. Az ilyen motivációjú, személyes érdek által vezérelt joggyakorlás nem felel meg az alanyi jog társadalmi rendeltetésének (EBH2013. P.16.).

Magyar és európai médiajog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 630 5

A könyv, mely átmenet a hagyományos tankönyvek és a kézikönyvek között, a média világának jogi szabályozását mutatja be. Áttekinti a média jogi hátterét, ugyanakkor útmutatóként szolgál a mindennapos jogi problémák kezeléséhez.

A média és így a médiajog világa a rendszerváltás óta eltelt időszak Magyarországán jelentősen átpolitizált területté vált, ahol a szellemi frontvonalak megmerevedni látszanak. A kötet szerzői hisznek abban, hogy a társadalomtudományokat, a jogtudományt és természetesen a médiajogot is lehet, sőt muszáj az objektivitás igényével, a napi pragmatikus érdekeknél perspektivikusabb látásmóddal szemlélni, és az egymás felé nyitott felfogások igenis összhangba hozhatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/koltay-nyakas-magyar-es-europai-mediajog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave