Koltay András, Nyakas Levente (szerk.)

Magyar és európai médiajog


A szerzői jog korlátai

A szerzői (és kapcsolódó) jogok sem értelmezhetőek önmagukban. Az alkotók, egyéb jogosultak, a művet szerzői jogi értelemben felhasználók, a műélvező közönség mind más szempontból és céllal közelít a különféle alkotásokhoz és teljesítményekhez, a szerzői jognak pedig az a fő feladata, hogy megfelelő egyensúlyt találjon a különböző érdekek között. Éppen ezért a szerzői jogi rendelkezések igyekeznek pontosan kirajzolni a szerzői jog határait és korlátait. A már nyilvánosságra hozott szerzői művek nem öncélúak, és nemcsak a szerző számára fontosak: az egész társadalom épít a szellemi alkotásokra, felhasználásuk és persze továbbgondolásuk közérdek. Kétségtelen, hogy egy adott mű integritásának megtartása, a szerzőség elismerése és a név feltüntetése mellett számos esetben indokolt, hogy a szerző vagyoni jogai korlátozás alá essenek a főszabályhoz képest.

Magyar és európai médiajog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 630 5

A könyv, mely átmenet a hagyományos tankönyvek és a kézikönyvek között, a média világának jogi szabályozását mutatja be. Áttekinti a média jogi hátterét, ugyanakkor útmutatóként szolgál a mindennapos jogi problémák kezeléséhez.

A média és így a médiajog világa a rendszerváltás óta eltelt időszak Magyarországán jelentősen átpolitizált területté vált, ahol a szellemi frontvonalak megmerevedni látszanak. A kötet szerzői hisznek abban, hogy a társadalomtudományokat, a jogtudományt és természetesen a médiajogot is lehet, sőt muszáj az objektivitás igényével, a napi pragmatikus érdekeknél perspektivikusabb látásmóddal szemlélni, és az egymás felé nyitott felfogások igenis összhangba hozhatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/koltay-nyakas-magyar-es-europai-mediajog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave