Koltay András, Nyakas Levente (szerk.)

Magyar és európai médiajog


A közszolgálati médiaszolgáltatás alkotmányos keretei

A magyar Alkotmány, illetve az alkotmánybírósági gyakorlat már a kezdetektől fogva igen kiemelt és biztos pozíciót nyújtott a közszolgálati médiaszolgáltatásnak a magyar médiarendszeren belül. Ezt a szemléletet végig következetesen képviselte az AB későbbi döntéseinek, majd a jogalkotó az alkotmánymódosítás, az Alaptörvény, illetve – összhangban az előbbiekkel – az Smtv. és Mttv. vonatkozó rendelkezéseinek megalkotása során. Az AB határozataiban tág jogalkotói mozgásteret is biztosított a közszolgálati média felügyelete, szervezetrendszere, finanszírozása tekintetében, ami azt jelenti, hogy a viszonylag sok indítvány ellenére kevés esetben állapította meg a támadott jogszabály (jellemzően az Rttv.) alkotmányellenességét.

Magyar és európai médiajog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 630 5

A könyv, mely átmenet a hagyományos tankönyvek és a kézikönyvek között, a média világának jogi szabályozását mutatja be. Áttekinti a média jogi hátterét, ugyanakkor útmutatóként szolgál a mindennapos jogi problémák kezeléséhez.

A média és így a médiajog világa a rendszerváltás óta eltelt időszak Magyarországán jelentősen átpolitizált területté vált, ahol a szellemi frontvonalak megmerevedni látszanak. A kötet szerzői hisznek abban, hogy a társadalomtudományokat, a jogtudományt és természetesen a médiajogot is lehet, sőt muszáj az objektivitás igényével, a napi pragmatikus érdekeknél perspektivikusabb látásmóddal szemlélni, és az egymás felé nyitott felfogások igenis összhangba hozhatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/koltay-nyakas-magyar-es-europai-mediajog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave