Koltay András, Nyakas Levente (szerk.)

Magyar és európai médiajog


A közszolgálati médiarendszer szükségessége

A közszolgálati médiaszolgáltatással kapcsolatban az 1990-es évektől (a duális médiarendszer, ezen belül pedig a kereskedelmi médiaszolgáltatás megerősödésétől) az egyik egyre többször felmerülő alapkérdés, hogy szükséges-e az államnak külön intézményként fenntartani a közszolgálati médiaszolgáltatási rendszert, vagy pedig a közszolgálati célok megvalósítása, feladatok ellátása nem igényel külön szervezeti formát, hanem az állam ezeket a már létező médiatartalom-szolgáltatások vagy tartalmak támogatásán keresztül éri el, valósítja meg.

Magyar és európai médiajog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 630 5

A könyv, mely átmenet a hagyományos tankönyvek és a kézikönyvek között, a média világának jogi szabályozását mutatja be. Áttekinti a média jogi hátterét, ugyanakkor útmutatóként szolgál a mindennapos jogi problémák kezeléséhez.

A média és így a médiajog világa a rendszerváltás óta eltelt időszak Magyarországán jelentősen átpolitizált területté vált, ahol a szellemi frontvonalak megmerevedni látszanak. A kötet szerzői hisznek abban, hogy a társadalomtudományokat, a jogtudományt és természetesen a médiajogot is lehet, sőt muszáj az objektivitás igényével, a napi pragmatikus érdekeknél perspektivikusabb látásmóddal szemlélni, és az egymás felé nyitott felfogások igenis összhangba hozhatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/koltay-nyakas-magyar-es-europai-mediajog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave