Koltay András, Nyakas Levente (szerk.)

Magyar és európai médiajog


A felelősség alanya

Miután a közigazgatási jogviszony alanya a médiatartalom-szolgáltató, így ő tartozik helytállni a jogellenes tartalmak közzétételéért, még akkor is, ha az adott tartalmat nem ő készítette, vagy nem ő rendelte meg. A nyomtatott sajtó tekintetében az 1986-os Stv.-ben külön alcím foglalkozott a felelősségi szabályokkal, amely értelmében a felelősség megoszlott a sokszorosító, a kiadó, a nyilvános közlést végző – illetőleg az ilyen szerv vezetője –, továbbá a szerkesztő között (Stv. 18. §). A törvény az objektív felelősség talaján állt, olyannyira, hogy e felelősség a fizetett közleményekben foglaltak tartalmára is kiterjedt, így az sajtó-helyreigazítási kötelezettséget vont maga után (BH2000. 299.). A jogszabály ugyanakkor rögzítette, hogy a sajtó útján elkövetett jogsértések esetében helye van büntetőjogi, polgári jogi, szabálysértési, fegyelmi és anyagi felelősségre vonásnak egyaránt (Stv. 19. §).

Magyar és európai médiajog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 295 630 5

A könyv, mely átmenet a hagyományos tankönyvek és a kézikönyvek között, a média világának jogi szabályozását mutatja be. Áttekinti a média jogi hátterét, ugyanakkor útmutatóként szolgál a mindennapos jogi problémák kezeléséhez.

A média és így a médiajog világa a rendszerváltás óta eltelt időszak Magyarországán jelentősen átpolitizált területté vált, ahol a szellemi frontvonalak megmerevedni látszanak. A kötet szerzői hisznek abban, hogy a társadalomtudományokat, a jogtudományt és természetesen a médiajogot is lehet, sőt muszáj az objektivitás igényével, a napi pragmatikus érdekeknél perspektivikusabb látásmóddal szemlélni, és az egymás felé nyitott felfogások igenis összhangba hozhatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/koltay-nyakas-magyar-es-europai-mediajog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave