Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog I.

A szakigazgatás általános alapjai, nemzetközi összefüggései. Az állami alapfunkciók igazgatása


Az 1997–1998-as igazságügyi igazgatási reform

Amint már említettük, az igazságügy-miniszterre bízott bírósági igazgatás 1998-tól megszűnt. Ezzel egy időben a bírói önigazgatás eszközeként létrejött az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (továbbiakban: OIT), mint sajátos igazgatási szereplő. A bírói önigazgatást kezdetektől érte kritika. Talán nem túlzás ennek magyarázatát abban látni, hogy személyükben független bírákra épülő igazságszolgáltatási rendszer esetén azért nem működhet hatékonyan az önkormányzás, mert az igazgatási tevékenység során összekeveredik a bírói szerep a végrehajtó hatalomra jellemző szervezeti hatalmi tevékenységgel. A bírák nem érezhették sokkal függetlenebbnek magukat a tárgyalóteremben, mint érezték 1997 előtt, és nyilván az OIT hiányában sem érezték volna kevésbé függetlennek magukat. Másrészt viszont a bírák személyes függetlensége ténylegesen csökkent a korábbiakhoz képest. Ennek oka az, hogy a felsőbíróságok tagjainak tanácsi jelenléte folytán közvetve a szervezeti előmenetelről is ugyanazok döntöttek, akik másodfokon az egyes ügyekben eljártak. A bírói szervezet függetlensége tehát nőtt, de az ítélkező bírák függetlensége csökkent.380

Közigazgatási jog I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 623 7

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave